Lyrics and translation Curtis - Vasárnap

Vasárnap

Mi lehetett a bűnöm, minek ekkora volt ára?
Tetteimben Istent láttam, és ez lett a hála?
Aznap mikor elárultál, hitevesztett lettem,
Ördögnek eladtam lelkem, nem sokat fizettek.
És fiatal szívemben mérhetetlen harag tombolt,
A keserűség miatt még a könnyem is kicsordult.
És bárki állt utamba, lelkem más lelkeket rombolt,
Álmok, ábrándok karöltve, lidérceket csonkolt.
És ha véget ér az utam, egy dolog lesz amit kérek,
Hogy éjjel temessenek, meg ne tudják, haza térek.
Csak egyetlen egy prímás húzza fejfám mellett állva,
És pirkadatig játszon, hogy a hegedűje bánja.
Mert mindig igaz ember voltam, igaziként éltem,
Láthatjátok arcomat, mikor a nap felébred.
És lehet, sok év multán senki nem őrzi emlékem,
De soraimból imádkoznak kegyvesztett estéken.

Meg kellet tapasztalnom, milyen is az ereje a magánynak.
Kitaszított szenteknek harca, kóborló lelkeknek csatája.
Félárva lettem én attól a naptól, kinek az égbolt a hazája.
Te sosem voltál nekem halott, de azóta nincs többé vasárnap...

Ahol senki se volt, senki se járt, gondolatom börtönbe zárt,
A padkán ülve várlak, míg az este lassan leszáll.
Hozzám senki sem szólt, se rosszat, se jót, és az időm lassan megáll,
A távolba merengve vártam, hogy karjaidat kitárd.
Más lesz, aki szemem csukja, díszbe öltöztetnek,
Gyászmenet a végső utam, sírnak kik szerettek.
Mert bűnösnek szült anyám és kárhozottam éltem,
Mások fényre vágytak, én meg pokol mély sötétre.
Búcsúnak maradtál a keblemen neveltem,
Feledve szerettek, temetett szerelemek.
Már csak a remény az mi meg csillanhat szemembe,
És ahogy anno, most is fűzér van a kezemben.

Meg kellet tapasztalnom, milyen is az ereje a magánynak.
Kitaszított szenteknek harca, kóborló lelkeknek csatája.
Félárva lettem én attól a naptól, kinek az égbolt a hazája.
Te sosem voltál nekem halott, de azóta nincs többé vasárnap...

Letépett virág csak viharban szállhat,
Mi szem előtt van, hidd el nem csak az fájhat.
A képzelet védi, a szívem vigyázza,
Elvittem a percig, hogy mindenki lássa.
Már érzem a végét, a dallam is fáradt,
Könnyeimet nyelem és tartom a számat.
A megnyugvás szele köt nyakamra sálat,
Az utolsó szívhangnál nincs nagyobb bánat.

Meg kellet tapasztalnom, milyen is az ereje a magánynak.
Kitaszított szenteknek harca, kóborló lelkeknek csatája.
Félárva lettem én attól a naptól, kinek az égbolt a hazája.
Te sosem voltál nekem halott, de azóta nincs többé vasárnap...

Sunday

What could my sin have been, what was it worth?
I saw God in my actions, and this is what I got?
The day you betrayed me, I lost my faith,
I sold my soul to the devil, he didn't pay much.
And in my young heart, immeasurable anger raged,
My tears flowed because of the bitterness.
And anyone who stood in my way, my soul destroyed other souls,
Dreams, illusions hand in hand, maimed nightmares.
And if my journey ends, there is one thing I ask,
That they bury me at night, so they won't know I'm coming home.
Only a single fiddler will play next to my headstone,
And he will play until dawn, so that his violin will grieve.
Because I was always a true man, I lived as a true man,
You can see my face when the sun rises.
And maybe, many years from now, no one will remember me,
But they will pray from my lines on lost evenings.

I had to experience the power of loneliness.
The struggle of outcast saints, the battle of wandering souls.
I became a half-orphan from that day, whose homeland is heaven.
You were never dead to me, but since then there is no more Sunday...

Where no one was, no one went, my thoughts were imprisoned,
I wait for you on the bench, while the evening slowly descends.
Nobody spoke to me, neither good nor bad, and my time slowly stops,
I stared into the distance, waiting for you to open your arms.
Someone else will close my eyes, dress me in finery,
A funeral procession is my final journey, those who loved me cry.
Because my mother gave birth to me a sinner and I lived damned,
Others longed for light, but I longed for the deep darkness of hell.
You were left on my chest as a farewell, you were brought up,
Forgotten loved ones, buried loves.
Now only hope can shine in my eyes,
And like back then, now I also have a garland in my hand.

I had to experience the power of loneliness.
The struggle of outcast saints, the battle of wandering souls.
I became a half-orphan from that day, whose homeland is heaven.
You were never dead to me, but since then there is no more Sunday...

A plucked flower can only fly in a storm,
Believe it or not, it's not just what's in plain sight that can hurt.
Imagination protects, my heart watches over,
I took it to the minute so that everyone could see.
I can already feel the end, the melody is also tired,
I swallow my tears and keep my mouth shut.
The wind of peace ties a scarf around my neck,
There is no greater sorrow than the last heartbeat.

I had to experience the power of loneliness.
The struggle of outcast saints, the battle of wandering souls.
I became a half-orphan from that day, whose homeland is heaven.
You were never dead to me, but since then there is no more Sunday...