Lyrics and translation Punnany Massif - Vendéglátós (PMXV Version)

Vendéglátós (PMXV Version)

Megszakadt gondolatok,
monoton alakok, kívül emberiek, de belül robotok
Inasok, csaposok, lakájok, cselédek közt te is, én is rabszolga vagyok
Kiköt a csónak, ha vége a tónak és az ajtó végleg bezár
Új bazárban névtelen pihen majd meg
veled a fáradt, vén, bolond vándormadár
Mi mást is tehetne, ha biztosra menne, helyette csak talánokat talál
Készen a szerepre, kettő lett az egybe', egyszerre kisdiák és tanár
- Társas magány -
Parányi kirakati vagány lett elmostlan fantáziám, sok
allom, hogy sok emberből sokaknak kevés öröm ma az általány
Szomorú boldogság simogat, félelem riogat, bánom a tegnapokat
Kutyából szalonna létem ép, de ha csendben marad, akkor is ugat
Könnyeim takarom, nekem a nyugalom, neked a hatalom érdekes
Maszkomat ledobom, ruhátlan utakon elköszönök magamtól: Ég veled!
Nappali, nevető fényes tereken, éjszakákon át, akármikor legyen
Elkíséri a vendéglátós óhajod, s kegyed
De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet
Elhúzza hát a dalt, azt a boldogat, h
ogy neki mi esne jól, arról nem mondhat sokat
Idegen tekintetek közt ott az otthona,
de haza már nem várja őt senki, sehova
Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó
Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó?
Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár
Megszakadok, akkor is vannak rosszakarók, zöldek meg sárgák
Nem változom a világ fele, de persze sok más ebből mást lát
Ha hibázom, falhoz állít a gyerek-had, kicsúfol és kiröhög
Pedig veletek játszanék, hisz ez vagyok én, én is kölyök
És mivél válik személytelen személyem, hogy a városba megy
Körülöttem hallott-vélt történetekből ők határoznak meg
Van, hogy megszeretgetnek majd eldobnak, mert miért vagyok másé
Hogy igazi maradjak, legyek csak egy darab háztartásé
Hogy ha nem vagyok kedves, türelmes akkor nyergelek a nagy lovon
Hogyha két krajcárral többem van, mástól veszem el én a vagyonom
Vajon hol van az a barát, aki valóban belém lát
Aki velem egy hajóban egy irányban, együtt, egy szelet vár
Nesze, bumm, maradok én révész, aki a partok közt bolyongva evez
Az, hogy melyik a világom, felsóhajtok: Nincs! Egyik sem ez.
Visszakuporodok magamba, dédelgetlek, bájos magány
És, hogy valóban mennyire lennél én, érted már most talán.
Nappali, nevető fényes tereken, éjszakákon át, akármikor legyen
Elkíséri a vendéglátós óhajod, s kegyed
De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet
Elhúzza hát a dalt, azt a szomorút, ma
gából úgy, hogy a könny is kicsordul
Idegen tekintetekből megfont koszorú, h
a érzést nem ad át, akkor mondd, hogy boldogul?
Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó
Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó?
Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár

Catering Worker (PMXV Version)

Broken thoughts,
monotonous figures, human on the outside, but robots inside
Among waiters, bartenders, footmen, servants, you and I are also slaves
The boat docks when the lake ends and the door closes forever
In a new bazaar, the tired, old, foolish migratory bird will rest nameless
with you
What else could it do, if it were to be sure, instead it only finds maybes
Ready for the role, two became one, both a student and a teacher
- Social solitude -
My unwashed fantasy became a tiny window-display dude, I hear
that for many people, a flat rate is not enough joy today
Sad happiness caresses me, fear frightens me, I regret yesterday
My existence as a dog made of bacon is complete, but even if it stays silent, it still barks
I cover my tears, peace is interesting for me, power is interesting for you
I throw off my mask, on naked paths I say goodbye to myself: Goodbye!
In the daytime, on laughing, bright squares, through the nights, whenever it may be
The catering worker will accompany your wish and grace
But he knows well that if they hurt him, he can't cry
So he pulls the song, the happy one, h
e can't say much about what would be good for him
His home is among strange glances,
but no one is waiting for him at home anymore, nowhere
Social solitude, a shackle among masks like an open book
He is at war with himself because they hurt him and why is that good?
To live on in contradiction, you need a few more glasses
I break down, even then there are ill-wishers, greens and yellows
I don't change towards the world, but of course many others see this differently
If I make a mistake, the child-army puts me against the wall, makes fun of me and laughs at me
But I would play with you, because this is who I am, I'm also a kid
And how does my impersonal person become when it goes to the city
They define me from stories heard and perceived around me
Sometimes they love me and then throw me away, because why am I someone else's
To remain real, let me just be a piece of a household
That if I'm not kind, patient, then I'm riding the high horse
That if I have two pennies more, I take my wealth from someone else
I wonder where that friend is who truly sees into me
Who is in the same boat with me, in the same direction, together, waiting for the same wind
Here, boom, I'll stay a boatman, wandering between the shores
Which one is my world, I sigh: None! None of them.
I crouch back into myself, I cherish you, charming solitude
And how much you would really be me, you understand now.
In the daytime, on laughing, bright squares, through the nights, whenever it may be
The catering worker will accompany your wish and grace
But he knows well that if they hurt him, he can't cry
So he pulls the song, the sad one, today
from himself so that even the tears come out
A wreath woven from strange glances, h
if it doesn't convey feelings, then tell me, how does it manage?
Social solitude, a shackle among masks like an open book
He is at war with himself because they hurt him and why is that good?
To live on in contradiction, you need a few more glasses