Текст и перевод песни Beton.Hofi - ÁRVAHOUSE

ÁRVAHOUSE

Ez egy golyóstoll, mi szaggatottan ír
Ez a csendek miatt elkopott radír
Ez a pillanatok heve és a bűn
Ezek üresedő székek, egy elhagyott tribűn

Ez a nem, ez a de, ez a mégsem
Ez a legkedvesebb repedésem
Ezek azok a sebek, amikre büszke
Lehetetlen lenni, ez egy ki nem húzott tüske
Árvaházi lángokat épp belepi a füstje
Az izzó aranynak így lesz hamu ezüstje
Egyrе gazdagabbak, egyre szomorúbbak
Ne nézz hátra, dе épp mögötted a bűnbak
Ezek rabjai a fényeknek, a klubnak
Ezek nem felelnek meg ennek a krúnak
Ezek rabjai a fényeknek, a klubnak
Ezek nem felelnek meg ennek a krúnak

Ez egy golyóstoll, mi szaggatottan ír
Ez a csendek miatt elkopott radír
Ez a pillanatok heve és a bűn
Ezek üresedő székek, egy elhagyott tribűn

Ömlik a felmosóvödör leve az utcára
Mint a tinta minden válóperen, úgy szárad
Alatta ázott beton, felette szeder foltok
Bennem a neved, most egyszerre húz meg
Ezer Colt-ot
Nem vagyunk ismerősök, lelki dezertőrök
Kongó tornacsarnok, szivacsok, meszes vödrök
Ne kérdezd hova, csak távol innen, vezess főnök

Tudom, te úgy hiszed, ha nincs minden a fele semmi
Hogy ez a fele semmi, minek visszafeleselni
Rögeszmecsere közben egyedül felesezni
Örökkörfolyosókon ragyogni és megrekedni
Zongora dallamára fátyollik a nyitott ablak
Nagyobb a kapuajtó, de nem lettünk nyitottabbak
Egyre gazdagabbak, egyre szomorúbbak
Ne nézz hátra, de épp mögötted a bűnbak
Ezek rabjai a fényeknek, a klubnak
Ezek nem felelnek meg ennek a krúnak
Ezek rabjai a fényeknek, a klubnak
Ezek nem felelnek meg ennek a krúnak

Megint lehúz a fény, megint nehezen kelek
Kérlek édesapám, érted már nem vezekelek
Tudod félre ne értsd, nem engedem a kezed
De nem bírom tovább már a keresztedet

A nevem Ádi

AN ORPHANAGE

This is a ballpoint pen that writes haltingly
This is the eraser that has worn out due to the silences
This is the heat of the moment and the sin
These are empty chairs, an abandoned tribune

This is the no, this is the but, this is the still not
This is my favorite crack
These are the scars I am proud of
It is impossible to be, this is a thorn that has not been pulled out
The flames of the orphanage are just being covered by smoke
That is how the silver of ash becomes the glowing gold
Ever richer, ever sadder
Don't look back, but it is right behind you, the scapegoat
These are prisoners of the lights, of the club
These do not fit this human condition
These are prisoners of the lights, of the club
These do not fit this human condition

This is a ballpoint pen that writes haltingly
This is the eraser that has worn out due to the silences
This is the heat of the moment and the sin
These are empty chairs, an abandoned tribune

The water from the mop bucket pours out into the street
Like ink, it dries on every divorce case
Below is wet concrete, above are mulberry stains
In me, your name now tugs at once
A thousand Colts
We are not acquaintances, deserters of the soul
A resounding gymnasium, sponges, buckets of lime
Don't ask where, just far from here, lead the way, boss

I know, you believe that if you don't have everything, half of it is nothing
That this half of nothing is not worth answering back to
To exchange obsessions and be alone
To shine and get stuck in endless corridors
To the melody of the piano, the open window veils
The gate is bigger, but we have not become more open
Ever richer, ever sadder
Don't look back, but it is right behind you, the scapegoat
These are prisoners of the lights, of the club
These do not fit this human condition
These are prisoners of the lights, of the club
These do not fit this human condition

Again the light drags me down, again I have trouble getting up
Please, my father, I will no longer atone for you
You know, don't misunderstand me, I won't let go of your hand
But I can't bear your cross any longer

My name is Adi