Ruszkik Haza! - Ismerős Arcok перевод на немецкий

Ruszkik Haza!

Alig kóstolhattam, mégis nagyon jóízű volt;
- Győzelem és a szabad élet - minden erről szólt.
Nem kell néznem anyám arcát,
Apám rég feladott harcát;
Öröm lesz a szívekben már végre!

Aztán hajnal négykor furcsa hang a rakpart felől,
Az álom még bírja, húzna vissza, de az agyam már vacog elöl.
Az nem lehet, hogy apám sír,
Szeme, mint a nyitott sír,
Magyarország sikolya száll a szélbe'.

Refr.:

Hogy lehessen még magyar haza,
És hogy soha ne vesszen el:
Írd a falra, hogy "ruszkik haza",
És tedd, amit tenned kell!
Ha veszítünk, még vagy negyven évig
Esélyünk sem lesz;
Ne azt kérdezd, hogy honnan tudom,
Csak higgy nekem, ha szeretsz!

Csendben osontam ki, tudtam jól, hogy nem mehetek;
Nem vagyok hős, csak magyarul élek, erről meg nem tehetek.
A Széna téren a halált néztem,
A Corvin közben nagyon féltem,
És emlékszem az utcákon folyó vérre.

A cella mélyén, a nemlét szélén, arra gondolok,
Tudják-e majd, hogy ki voltam én, ha holnap majd meghalok.
Azután hogy fejbe lőnek,
Szöges dróttal összekötnek,
- Jobban félnek tőlem így, mint élve.

Refr.

Tesz-e valaki bármit, hogy ne takarja szenny a nevünk?
Lefogják-e tisztességgel földbe vakult szemünk?
Lesz-e olyan, ki érti,
Most azért lehet itt élni,
Mert mi felemeltük a lyukas zászlót az égre?!

Russen raus!

Kaum konnte ich es kosten, doch es schmeckte sehr gut;
- Sieg und freies Leben - alles drehte sich darum.
Ich brauche das Gesicht meiner Mutter nicht zu sehen,
Den Kampf, den mein Vater längst aufgegeben hat;
Endlich wird Freude in den Herzen sein!

Dann, um vier Uhr morgens, ein seltsames Geräusch vom Kai,
Der Traum hält noch fest, würde mich zurückziehen, aber mein Gehirn zittert schon voraus.
Es kann nicht sein, dass mein Vater weint,
Seine Augen, wie ein offenes Grab,
Ungarns Schrei fliegt im Wind.

Ref.:

Damit es noch eine ungarische Heimat geben kann,
Und dass sie niemals verloren geht:
Schreib an die Wand: "Russen raus",
Und tu, was du tun musst!
Wenn wir verlieren, haben wir noch vierzig Jahre lang
Keine Chance mehr;
Frag nicht, woher ich das weiß,
Glaub mir einfach, wenn du mich liebst!

Leise schlich ich hinaus, wusste genau, dass ich nicht gehen darf;
Ich bin kein Held, ich lebe nur auf Ungarisch, dafür kann ich nichts.
Am Széna-Platz sah ich den Tod,
Am Corvin-köz hatte ich große Angst,
Und ich erinnere mich an das Blut, das auf den Straßen floss.

In der Tiefe der Zelle, am Rande des Nichtseins, denke ich daran,
Ob sie wohl wissen, wer ich war, wenn ich morgen sterbe.
Nachdem sie mir in den Kopf schießen,
Binden sie mich mit Stacheldraht zusammen,
- So fürchten sie mich mehr als lebend.

Ref.

Tut irgendjemand etwas, damit Schmutz nicht unseren Namen bedeckt?
Werden sie unsere erblindeten Augen ehrenvoll in die Erde senken?
Wird es jemanden geben, der versteht,
Dass man jetzt hier leben kann,
Weil wir die löchrige Fahne zum Himmel erhoben haben?!