Текст и перевод песни Kárpátia - Legenda

Legenda

Egy szegény, szú ette, zsúp fedelű házban
Hó-hullató, titkos, téli éjszakában
Ült egy sápadt asszony, álmodozó szemmel
Az ujja közt orsó, a guzsalyán kender
Mint két rózsabimbó, az öreg nő mellett
Úgy játszik előtte két viruló gyermek
Kedvderítő vendég nem járja a házat
Két látogatója a gond meg a bánat
Mégis mikor leszáll a csillagos este
Gyermekek szoknyáját húzkodják esengve
Szívük a Szent Anna-tó partján barangol
Mondjon mesét, kérjük, édesanyánk arról
Szegény asszony szeme belevész az éjbe
Perdül a rokkája, suhan a meséje
Fehér gyopár szegte nagy hegyek tetején
Élt két irigy testvér, bús váruk rejtekén
Egy idegen úrnak arra vitt az útja
Szín-arany hintóját hat paripa húzta
Az egyik testvérhez betért vendégségbe
Aki a hintóra szemét rávetette
Hét falut is ígért, de sehogy sem kapta
Elő még egy hordó, verjük azt is csapra
Hanem akkor játszunk, döntsenek a kockák
S így nyerte el tőle aranyos hintóját
Reggeli napfénynél testvéréhez hajtott
Kiből az irigység e szókat hallatott:
Megmutatom majd én néked holnap reggel
Mikor fényes hintóm szép álmodból felver
Drága ékkövekkel színültig rakatta
Tizenkét szűz leányt elébe fogatta
Húzzák a leányok, majd belé szakadnak
De csak nem mozdul az semmilyen parancsnak
Végig csap az ostor egy Anna nevű lányon
Nem egyszer, nem kétszer, ki tudja vagy hányszor
Tűrt amíg tűrhetett jámbor nép módjára
Míg nagy keservében szóra nyílt a szája
Nyeljen el a föld hát mindünket itt nyomban
Ekkor már szemében különös láng lobban
Átkozza azt is, ki világra hozta őt
Láss csodát, nyílt a hegy és a vár összedőlt
Maga alá gyűrt az embert, kincset, házat
S helyében csillogó, víztükrű tó támadt
Ezüst csíkban porzik a víznek smaragdja
Hol tizenkét hattyú úszik ki a partra
Mind a tizenkettő szép lánnyá változik
Csak az Anna marad s holtig imádkozik

Légende

Dans une pauvre maison couverte de chaume mangée par la vermine
Par une nuit d'hiver secrète et enneigée
Était assise une femme pâle, au regard rêveur
Un fuseau entre ses doigts, du chanvre sur son rouet
Comme deux boutons de rose, auprès de la vieille femme
Jouent devant elle deux enfants florissants
Aucun visiteur joyeux ne vient à la maison
Deux visiteurs, le souci et le chagrin
Et pourtant quand descend le soir étoilé
Les enfants tirent la jupe de leur mère en la suppliant
Leur cœur erre sur les bords du lac Sainte-Anne
Raconte-nous une histoire, nous t'en prions, notre chère mère, à ce sujet
Les yeux de la pauvre femme se perdent dans la nuit
Son rouet tourne, son histoire s'écoule
Anémones blanches au sommet de hautes montagnes
Vivaient deux frères envieux, dans le recoin de leur triste château
Un seigneur étranger y passa par hasard
Six chevaux tiraient son carrosse d'or
Il entra en visite chez l'un des frères
Qui jeta son dévolu sur le carrosse
Il promit jusqu'à sept villages, mais ne l'obtint pas
Encore un tonneau, tirons-le aussi
Mais alors jouons, que les dés décident
Et c'est ainsi qu'il lui gagna son carrosse doré
Au soleil du matin, il se rendit chez son frère
De qui l'envie fit prononcer ces mots :
Je te montrerai demain matin
Quand mon brillant carrosse te réveillera de ton beau rêve
Il le fit remplir à ras bord de pierreries
Il attela douze jeunes filles devant
Les filles tirent, elles vont s'épuiser
Mais il ne bouge pas malgré tous les ordres
Le fouet s'abat sur une jeune fille nommée Anna
Pas une fois, pas deux fois, qui sait combien de fois
Elle supporta comme une bonne chrétienne jusqu'au bout
Jusqu'à ce que sa grande amertume lui ouvre la bouche
Que la terre nous engloutisse donc tous ici
Alors une flamme étrange jaillit de ses yeux
Elle maudit celui-là même qui l'a mise au monde
Voici le miracle, la montagne s'ouvre et le château s'effondre
Engloutissant sous lui les hommes, les trésors, les maisons
Et à sa place, un lac aux eaux étincelantes et miroitantes
La poussière émeraude de l'eau tournoie en une bande argentée
Où douze cygnes nagent jusqu'au rivage
Tous les douze se transforment en belles jeunes filles
Seule Anna reste et prie jusqu'à sa mort