Текст и перевод песни Kárpátia - Magyar ének

Magyar ének

Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény.
Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg.
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
és sorsod gyászát így zendíti meg:
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad.
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földből a holtakat.
Meredjen égnek, körül a határon
Irtó karjuknak végtelen sora.
S az égboltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam mármost porba hull.
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán.
És belesírom minden ősi rögbe,
El innen rablók, ez az én hazám.
És leszek szégyen és legyek gyalázat,
és ott égek majd minden homlokon.
S mint bujdosó gyász az én szép hazámat
A Jóistentől visszazokogom.
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Bölcsővé lesz még minden ravatal.
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.

Hungarian song

As once on Transylvania's harassed border
The last frightened bison.
So you are now my people, so frightened, orphaned,
In the trembling bosom of the Buda wilderness.
And I, as the pulsating music of your blood,
As it now pants on your feverish lips.
I am the sound that cries into the night
And thus stirs the mourning of your destiny:
May such a cry for help pervade the universe
As many a Hungarian clod torn from here.
With my ten nails I must dig them out
I'll scratch the dead out of the earth.
May their exterminating arm stretch out infinitely
Around the border, staring up to the sky.
And on the firmament above it shall stand in flames
A burning, determined, stern word: never
Lord, know that I do not want to live
Only on Hungarian soil and only in Hungarian.
If it is a sin that I cannot change my soul,
Better that my wings now fall to dust.
But I leave this soul here as an inheritance,
And it will howl there on the snowy Carpathians.
And I will cry into every ancient clod,
Robbers, get away from here, this is my homeland.
And I shall be shame and disgrace,
And I shall burn on every forehead.
And as wandering mourning my beautiful homeland
I shall sob it back from the Good Lord.
And I shall blow the trumpets of my faith,
Every bier shall yet become a cradle.
From the snowy Carpathians to the blue Adriatic
There shall be one country here, a single one, and Hungarian.