Sorsforgató

Ma átlépem a vörös óceánt
És poharam merítem belé.
Új bárkát ringat a szentelt vízesés,
Hátszélben a szakadék felé.
Sötét a szív, mint a csend,
Mint a jól ismert fényt hozó szent,
Mint a haraggal vemhes irigység,
Mint a jövőbe vetett reménykép.
Várom, hogy széttárja az Ég a lábait,
Vágyom rá, hogy megtépázzam mások szárnyait,
Vágyam mind elvenni, még többet mi kapható,
Elszédít, megbénít ez a sötét sorsforgató.
A végén kezdi a könyvet a zsebből jósoló,
Szavait issza az ittas rongy világ.
Új pap kántál, ilyet már láttál,
A szentség itt megszámolható.
Sötét a szív, mint a csend,
Mint a jól ismert fényt hozó szent,
Mint a haraggal vemhes irigység,
Mint a jövőbe vetett reménykép.
Várom, hogy széttárja az Ég a lábait,
Vágyom rá, hogy megtépázzam mások szárnyait,
Vágyam mind elvenni, még többet mi kapható,
Elszédít, megbénít ez a sötét sorsforgató.
Izzadok, ha álmodom, a valóság szorítja tarkóm,
Ha álmodom, a valóságtól izzadok.
Megizzadok, ha álmodom, a valóság szorítja tarkóm,
Ha álmodom, a valóságtól izzadok.
Várom, hogy széttárja az Ég a lábait,
Vágyom rá, hogy megtépázzam mások szárnyait,
Vágyam mind elvenni, még többet mi kapható,
Elszédít, megbénít ez a sötét sorsforgató.
Várom, hogy széttárja az Ég a lábait,
Vágyom rá, hogy megtépázzam mások szárnyait,
Vágyam mind elvenni, még többet mi kapható,
Elszédít, megbénít ez a sötét sorsforgató.