Lyrics Hol Van - Misshmusic
Hogyha
felnézek
égre,
nem
ragyog
nap
A
világ
nem
olyan
mint
régen
A
beteg
embereket
nézem
És
rájövök,
ha
benne
vagy,
szart
sem
ér
a
pénzed
Lassan
lehűl
az
este
Mint
egy
halott
ember
teste
Útnak
indulnak
a
könnyek,
hidd
el
testvér
Ettől
lesz
neked
is
könnyebb
Mindig
lásd
meg
a
szépet
Mosolyogj
a
világra,
MIKÖZBEN
SZANASZÉT
TÉPNEK
Mindig
csak
az
érdek
De
a
zenének
élek,
és
a
zenémből
élek
én
is
Az
emberek
szerint
én
csak
lopom
a
napot,
mert
Nem
vagyok
segéd
munkás,
inkább
tele
írom
a
lapot
Nem
leszek
realista,
ami
neked
lehetetlen
Barátom
arra
én
mindent
feltettem
Volt
hogy
elmostak
a
könnyek,
sírtam
De
csak
azért
történt
meg,
mert
valakiben
igazán
meg
bíztam
Az
ember
felejt,
az
élet
egyre
szarabb
De
nem
felejtesz
el
mindent,
mert
benned
marad
még
egy
darab
Úgy
érzed
nehéz,
Ragad
rám
mint
a
penész,
a
baj
az
ablakon
benéz
Mint
egy
hívatlan
vendég
Elviselem
hogy
itt
vagy,
De
most
már
jobb
lenne
ha
mennél
soha
nem
egyedül
Minden
hitetlen,
bajban
az
istenhez
menekül
Úgy
mint
én,
össze
teszem
a
kezem
És
imádkozok,
hogy
ne
veszítsem
el
még
az
eszem
Mond
meg
hol
van
Az
idő
kérlek
mond
hol
van
Hol
van,
az
aki
voltam
" Hol
van
az
az
ég
hol
van
nap
Hol
vagyok
Én????
Elég
a
pénz
a
kezem
között
Egy
érzelmi
rabszolga
voltam,
mert
megkötözött
A
lány,
aki
velem
élt,
már
elköltözött,
Már
nincs
velem,
sokat
megéltünk,
de
elengedem
Az
egészségem
nulla,
többet
nem
lesz
Töménytelen
szesz,
csak
a
diéta
meg
stressz
Csapkolódok,
mint
egy
hal
a
parton,
Cigivel
a
számban
egyedül
a
keresztem
tartom
Sokan
úgy
élnek,
hogy
nincsen
tovább
Sokan,
nem
hagyják
el
a
szobát,
Mindig
mástól
várják
a
csodát
Az
idő
mindenkit,
meg
alakít
Az
isten
segít,
de
előbb
mutass
te
is
valamit
Mint
könnycsepp
a
folyóba,
folyó
a
tengerbe
A
nevem
terjed,
soha
ne
engedj
el
Jegyezd
meg
MR.MISSH
voltam
A
zeném
az
éltet,
mert
a
szívemből
szóltam
Mond
(meg)
hol
van,
Az
idő
kérlek
mond
hol
van,
Hol
van,
az
aki
voltam,
" Hol
van
az
az
ég
hol
van
nap
Hol
vagyok
Én????
1 Van Nálunk Minden
2 Az Egész Világon
3 Nem Értem
4 Neked Mért Nem Mind1
5 Nincs Más
6 Hol Van
7 Beborul Az Ég
8 Egyedül Vagyok
9 Negatív
10 Hamis
11 Kincsem
12 Életem
13 Nem Maradok Lent
14 Nem Te Voltál
15 Senki Nem Értett
16 Üres Szív
17 Egy Perc
18 Beleestem
Attention! Feel free to leave feedback.