Lyrics Fekete Királynő - TKYD

Tudom, ha menni kell, majd elindulok én is
A szemem zöldjéből majd eltűnik a fény is
Nem leszek más csak rengeteg embernek emlék
Nem vágja senki majd, hogy hogyan éltem nem rég
Elveszik minden, ami most itt van a fejemben
De amit a múltban tettem tovább él a jelenben
Én megyek tovább, köszöntem a régi arcokat
Itt hagyom nektek, mind a földi poklot, meg a harcokat
Nem nőnek szárnyaim, csak elhúzok a picsába
És hidd el, már nem érdekel, hányan foglalnak imába
Kurva nagy házam lesz, felhőből lesz a négy fala
Nem lesz ott többé már se nappal és se éjszaka
Itt marad minden, a sok lemez, meg a könyveim
A pipám az ágy alatt, a sok emlék, meg a könnyeim
Imádtam élni megbasztam az összes hétvégét
Megfogtam a gyertyát és elégettem a két végét
Akkorra szövegeket írtam, hogy csak ámultak
A színpadon meg olyan show-kat toltam, hogy csak bámultak
A lányok imádtak, csak az nem, aki béna volt
Őket meg leszartam, az élet nekem céda volt
Úgy éltem, mint a költők, őrülten és büszkén
Átugrottam mindent, de a lelkem fennakadt egy tüskén
Kitépte belőlem a vágyat, hogy még maradjak meg gyereknek
És folyton csak a napfény felé szaladjak

Imádlak királynő, mikor elviszel magaddal
Majd legyen minden fekete, azt takard be a szavaddal
Tegyél rá lángokat, hogy távolról is lássák
Hogy az emberek a boldogságot egymás mögé ássák
Mutasd az utat, ahol megtalálom magam
Ahol túléli a testemet majd minden egyes szavam
Vigyél oda, ahol végre önmagam is lehetnék
Mert sebhely van az arcomon, úgy néz ki, mintha nevetnék, de nem

Én tudtam örülni a kevésnek
Meg hogy érzés lettem, amit sok emberbe bevésnek
Nem álltam meg soha a végénél
Mert imádtam a szakadékba lenézni a szélénél
Imádtam mindent, ami őszinte
Mert tudtam az igazságért le kell mászni a földszintre
Nem volt sok barátom, de kevés se
Mert rengetegszer mondtam én: nem érem be a kevéssel
Hajtottuk az éjszakát, a szerelmet
Mert tudtuk, hogy az idő rideg, nem ismer majd kegyelmet
Imádtam szövegeket írni
Nézni, ahogy minden ember elkezd nevetni, meg sírni
Szerettem játszani a szavakkal
Mert ott éltem minden szóban, mindig másmilyen alakkal
Nem néztem én soha az órámat
Jó messzire eldobtam a bibliát, meg a tórámat
Nem hiszek a mennyben, meg a pokolban
A szívemet a nőknek adtam egy gyönyörű csokorban
És mindig tiszta ágyban voltam én velük, nem bokorban
Mert a lelkük kellett, nem a bugyijukban kotortam

Imádlak királynő, mikor elviszel magaddal
Majd legyen minden fekete, azt takard be a szavaddal
Tegyél rá lángokat, hogy távolról is lássák
Hogy az emberek a boldogságot egymás mögé ássák
Mutasd az utat, ahol megtalálom magam
Ahol túléli a testemet majd minden egyes szavam
Vigyél oda, ahol végre önmagam is lehetnék
Mert sebhely van az arcomon, úgy néz ki, mintha nevetnék, de nem