paroles de chanson séta - Gege
Mindegy
hol
kezdjük,
ne
hidd,
hogy
annyira
más.
Le-lerepülnek
a
minden
ágáról
levelek.
Szóval
az
a
vége,
vagy
az
eleje,
ha
lebegünk
a
fény
felé,
Vagy
ez
csak
egy
több
féle
fény
közé
ragadt
villanás?
Most
meg
sötét
van,
nem
égnek
körték,
és
önmagába
csavaródó
eltévedt
körkép
A
város.
Minden
csak
elmélet,
törvény
nincs.
Egy
pontba
örvénylik
beltér
meg
kültér,
Mert
ha
elfagy
a
gyökér,
mindegy
mit
ültetek,
Meg
hogy
hova,
csak
a
pusztulás,
mi
ismétlődik
időtlenül.
Amúgy
meg
hiába
a
kívül-belül
kihűlt
terek,
Ha
a
pusztuláshoz
élet
kell,
az
meg
földből
előkerül.
Itt
van,
aki
előkelő,
én
inkább
később
kelek.
Az
első
diagnózis
néha
végső
lelet
lehet,
Szóval
miért
mennél
vissza
oda?
Minek
az
oda-vissza?
Ha
ölel,
eltaszítod,
eltaszít
és
öleled.
Ugyanaz
a
pont
az
időben
van
hogy
késő,
Máskor
korai,
szimultán
emlékszem
rá
és
várom.
Míg
beborulva
botorkálok
fel
a
belső
lépcsőn,
Próbálok
lépkedni
egy
napsütötte
sávon.
Itt
túl
szűk
a
hely,
hogy
tág
dolgokat
érintsek,
úgyhogy
csak
miérteket
keresek,
mert
miért
is
ne?
Hova
firtatnám
a
nagyságom,
Ha
ilyen
kicsi
a
föld
a
galaxisban,
és
én
benne
még
kisebb?
Én
benne
még
kisebb,
de
így
békésebb.
Az
új
tudás
is
rég
ismert,
Attól
még
föld,
meg
ég
is
kell
Hogy
a
végtelent
érinthesd.
Én
végtelenben
még
kisebb,
de
így
békésebb.
Az
új
tudás
bár
rég
ismert,
Attól
még
föld,
meg
ég
is
kell
Hogy
a
végtelent
érinthesd.
Tágítom
a
kört,
de
meghúzom
a
vonalat.
Az
örök-éter
helyett
eszmélem
az
életteret.
Olykor
magasan
kúszok
át
a
való
alatt,
Egyszer
meg
mélyen
ébredek
önnön
létem
felett.
Kevert
hangrend:
a
forma
tart
lent,
A
tudás
felemel,
így
a
szó
a
tandem,
én
meg
csak
tekerek.
Eszméket
kövekbe
belevések,
Aztán
árnyék
vetül
a
kövekre:
egymásba
nyíló
jelenések.
Egy
madár
a
barlang
falán
ballag
felém,
Vagy
épp
az
ablak
helyén
jár
táncot
a
zápor.
Szűrt
maszlag-zenék,
altass,
mesélj,
halkan
beszélj
A
zajban,
ne
félj,
majd
olvasok
a
szádról.
Magasodó
fények
és
sötétlő
mélységek
között
élünk
igazából.
Az
ajtómat
zárom,
de
ablakot
nyitok,
Ez
az
utcám:
minden
sor
ház,
és
minden
szöveg
a
házsor.
Fáj
a
fejem,
a
száj
szól,
Voltunk
már
itt
százszor,
és
százszor
leszünk
megint:
Világcserepekben
virágűrnyi
hervadások,
De
mind
kinyílunk
ahogy
a
zárszó
megszületik.
Attention! N'hésitez pas à laisser des commentaires.