A madár

Szelekkel kötekedett
Bejárta a magas eget
Viharral verekedett
Élvezte, hogy az élet csak lebegés

Megunva a fellegeket
Földre szállt és itt is rekedt
Szerette az embereket
És érezte, hogy az élet útkeresés

Az emberek szárnyatlanok
Köztük ő sem szárnyalhatott
Nem értett egy gondolatot
Miért van az, hogy az élet csak rohanás

Egy napon elege lett
Újra vágyta a magas eget
Egy toronyból nekieredt
De visszahúzta a bénító zuhanás