Текст песни Piros zászló - ProlyHistor feat. April Angela
Van
úgy,
hogy
elkezdeni
nehéz,
talán
épp
ezt
a
dalt
A
mondat
megvan,
de
a
hang
kevés,
ez
a
végtelen
zaj
Kellő
szesz
mellett
nikotinhiány,
és
épp
csak
hozzád
szólok
Segíthetnél
a
problémámon,
és
pont
ott
voltál
jókor
A
többi
már
történelem,
ahogy
azt
mondani
szokás
De
megérte
a
történet?
Kellett
ezt
folytatni
tovább?
Utólag
könnyű
okosnak
lenni,
de
a
lényeg,
hogy
mi
folytattuk
Magunk
a
szalmák
között
otthagytuk,
és
a
jeleket
olvastuk
És
én
tényleg
hittem
ebben,
vagy
csak
hinni
akartam?
Úgy
gondoltam
mindent
beletettem,
és,
hogy
izgi
a
farkam
Hogy
sokáig
egy
helyben
topogtam,
de
így
is
haladtam
Mire
arcon
csapott
a
valóság,
hogy
nincs
is
hatalmam
Mellettem
kislányból
nagylánnyá
cseperedtél
De
az
eső
sosem
állt
el,
és
azóta
is
csepereg
még
A
különbség,
hogy
mostanra
te
innen
rég
eltűntél
Poros
színházak
elnyeltek,
bennem
meg
csak
kételyt
szültél
Pedig
mindig
is
ígérted,
hogy
otthagyni
így
nem
fogsz
Én
pedig
mindenre
kitértem,
te
meg
csak
szó
nélkül
eldobsz
Azóta
egy
évezred
elmúlt,
és
még
csak
köszönni
sem
vagy
képes
De
többé
nem
is
kérdezlek,
hisz
az
okokat
már
magamtól
is
értem
The
sky
was
dark,
and
the
water
blue
I
keep
chasing,
but
I
can't
find
you
Cuz'
now
you're
gone
and
the
night
is
cold
I
lost
in
my
mind,
in
this
game,
in
this
war
The
sky
was
dark,
and
the
water
blue
I
keep
chasing,
but
I
can't
find
you
Cuz'
now
you're
gone
and
the
night
is
cold
I
lost
in
my
mind,
in
this
game,
in
this
war
És
újra
egyedül
az
úton,
majd'
három
év
után
Az
ajtót
berúgom,
és
válaszod
várom
én
bután
De
gyorsan
rájöttem
arra,
hogy
hiába
kereslek
És
csak
bámulom
az
Instán
azt,
hogy
vidáman
nevettek
Mondhattak
nekem
itt
bármit,
azt,
hogy
irány
a
medence
De
a
sarokban
maradtam
mantrázni,
hogy
király
a
szelence
Melybe
magamat
zártam
be,
és
folyton
csak
adagolom
szesszel
Picsarészeg
vagyok,
és
úgy
viselkedek,
mint
egy
marakodó
seggfej
Mire
nagy
nehezen
sikerült
végre
meglelnem
a
választ
Ha
a
tiéden
nem,
akkor
majd
ott
lesz
más
kebleken
a
támasz
Kocsi,
vonat,
háromszáz
kilométer,
csak
azért,
hogy
kúrhassak
Bocsi,
sokat
beszélek
az
exemről,
remélem
nem
untatlak
És
így
ment
ez
csak
körbe-körbe,
mellről
mellre,
fake
örömbe
Betépve,
pánikrohamokba,
seggrészegen
egy
gödörbe
Mire
rájöttem,
hogy
nem
megoldás
próbálni
pótolni
egyből
Hiába
van
itt
sok
szép
dekoltázs,
ha
bennem
jó
sok
az,
ami
megdől
Időt
kell
adjak
magamnak,
hogy
fejlődjek,
és
tanuljak
Beismerjem,
hogy
fasz
voltam,
és,
hogy
előtted
is
hazudtam
Hogy
a
fülem
botját
sem
mozdítottam,
hiába
laktunk
mi
együtt
Hogy
rég
elhaltunk,
sok
üres
botrány,
majd
miattam
lett
végül
petyhüdt
Ám
láss
csodát,
a
semmiből
előkerült
hirtelen
egy
új
tökéletes
Na
jó,
ennek
még
adjunk
egy
esélyt,
hátra
végre
nem
egy
gyökér
leszek
És
jól
elvoltunk,
szárnyalt
minden,
de
végig
egy
szerepet
játszottam
Úgy
sajnálom
drága
kincsem,
tudom,
hogy
ezzel
csak
teneked
ártottam
De
hinni
akartam
benne,
hogy
képes
vagyok
mással
is
egy
kapcsolatra
Ám
nem
passzoltunk
sosem
össze,
pedig
ott
a
padlón
az
atom
adta
És
tudom
rémes,
de
míg
megvoltál,
a
farkam
közben
más
már
markolgatta
Meg
is
érdemeltem,
hogy
újra
itt
maradjak,
így
eldobván,
agyonbaszva
The
sky
was
dark,
and
the
water
blue
I
keep
chasing,
but
I
can't
find
you
Cuz'
now
you're
gone
and
the
night
is
cold
I
lost
in
my
mind,
in
this
game,
in
this
war
The
sky
was
dark,
and
the
water
blue
I
keep
chasing,
but
I
can't
find
you
Cuz'
now
you're
gone
and
the
night
is
cold
I
lost
in
my
mind,
in
this
game,
in
this
war
Lehet
nem
is
személyeket
szeretünk,
csak
az
érzést,
hogy
szeretnek
minket?
Hamis
reményeket
kergetünk,
meg
a
kérdést,
hogy
lehetek-e
Isten?
De
mért
is
beszélek
többesszámban?
Leszűkítem
magamra
Hiszen
már
ezerszer
körbejártam,
és
tudom
ez
nem
hely
panaszra
De
ha
már
végig
panaszkodtam
a
számot
úgyis,
mi
volna
a
konklúzió?
Előre
talán
végre
kicsit
araszoltam,
és
nem
csak
az
van,
hogy
berosszulni
jó
Nincsen
mitől
tartanom,
beismerem,
nem
ők,
én
vagyok
a
red
flag
Így
hát
mindenkitől
őszinte
bocsánat,
aki
rajtam
át
kellett,
hogy
essen
Внимание! Не стесняйтесь оставлять отзывы.