FankaDeli - Kár Lyrics

Lyrics Kár - FankaDeli



Hamar belekóstoltam az éjszaka főztjébe
Kamaszos mosollyal hörpintve a töménybe
A haverom vezetett, akkor még barátnak hittem
Aztán minden ellibben, elfújja a szél
Ami marad harag, nézd a madarak
Nézd a fák, nézd a pénztárcád, szívesen
Adják hiteled, fizeted kamatod
A barátnőd ciciét, egy ideje már harapod
Hiszen amit látok pornó, amire vágyom szerelem
Kasznimban beat a motor és én éjjelente szerelem
Isten hozott ember az ördög meg majd elvisz
Egyre jobban gyorsul, kezemben a tetrisz
De a gomb elem nem örök, ki lesz, kit megölök?
Magam után közvetlen, én annak is örülök
Hogy ilyen pernahajderekkel tölthetem pár napot
Pár gyönyörű órát, és bár eladtam egy-két lemezt
Nem vettem drága órát. Mi újat mondhatnék?
A sztori régi, de állatira, itt csak a pia
Csak a lányok, ami engem megmozgat
És ha már a témát felhoztad elárulok egy titkot
Jártam, ám itt-ott és aki szerintem számít
Az a vállamra tette a kezét és azt mondta
Feri ne legyen, ki megállít, és aki anyukám vagy éppen engem
Megértem, hogy utálnak, hiszen arról rappeltem
Milyen kár is hogy nem tudunk magyarul
Milyen kár is hogy szavad nem igaz
Milyen kár is hogy a felelősség köztetek nem erősség
Milyen kár is hogy azt se vágod, hogy Feri lerappelte az egész világot
Nem azért mert szemét, hanem mert annyira marta a szemét
Égette a nyelvem. Aztán ahogy mesélte anyu végül én nyertem
Végül én nyertem
Milyen kár hogy tudom, amit tudok
Milyen kár hogy el mégsem futok már
Bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Milyen kár hogy nehéz a magyar
Milyen kár hogy nőtt rajtad agyar
Fáj, bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Ami nekem nem tetszik az a következő lista
Hogy a Johnit játszod, de a neved Pista
A lányokat análba, az életet nagy kanállal a sör meg a pult
Meg mi volt még? Ja, igen külföldi alapot is nyúlt
Ami nekem nem tetszik, hogy az autó presztízs
Meg hogy a lányaitokra 13 évesen rámondják, hogy szexis
Hol van az apai pofon, ez ám a társadalom
Ami nekem nem tetszik, hogy randiztok a neten
Utána meg nekem sírtok, hogy nem vágjátok mi a szerelem
És áthúzod a haverod meg stírölöd a nőjét
Meg cseszegeted a nővért, aki csak a munkáját végzi
Meg már túl nehéznek számít a prézli, attól is híztok
Egymásba nem bíztok, éjjel és nappal hazugság
Ami megtölti az utcát. Ami nekem nem tetszik
Hogy a parlamentben magyarul beszélnek, de igazából jenkik
Kecskemétet szeretem, ezért nem húztam el innen
De ez a város is milyen? Csak a képmutatás
Itt bekamuzzák neked, hogy többet ér a házuk, mint az életed
Nekem nem tetszik, hogy mindenhol azt látom
Hogy alig vágják mi az a másfél millió lépés Magyarországon
Rockenbauer Pál innen küldöm tiszteletem
Egyenesen kimondva én így szeretem
Én nem vagyok író, nem vagyok költő
De szarul érzem magam ettől a bőrtől
Mióta élek feszíti belsőm, NC WEAR a felsőm
De az nem takarja el, mikor a szemembe nézel, jól látod, mi kell
Vagy inkább kellene. Nekem nem tetszik
Hogy aki igazából tetszene, annak én nem
Hiába nézek szépen, hiába tettem és teszek bármit
Neked mi az, ami számít? Mert ha tényleg az, amit látok
Akkor engem többet nem láttok
Akkor engem többet nem láttok
Milyen kár hogy tudom, amit tudok
Milyen kár hogy el mégsem futok már
Bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Milyen kár hogy nehéz a magyar
Milyen kár hogy nőtt rajtad agyar
Fáj, bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Sok mindenről rapeltem át tucatnyi lemezen
Bármit gondolsz rólam, hidd el nehezen
Tettem magam túl rajta, hogy az igazság ölebe
Az én nevem ugatja, úgy hogy közben
Mégis hazudtam, mikor erre rájöttem, össze is törtem
De egy kis pálinka és pár barát, feledtette lelkem zavarát
Ami fontos és lényeges, most nem titkolom előled
Ha az enyém benőtt, a te a fejed lágya is benőhet
Sokszor voltam boldog és te is leszel még
Persze eltelik nélküle pár hét, de azt ne feledd
Bármilyen vastag a fal, a vakolat lepereg
Vagyis a külső, nem mutat irányt, hagyd magad és őt is
Hogy játsszátok a herceget és a királylányt
Hagyd magad és őt is hogy játsszátok a herceget és a királylányt
Milyen kár hogy tudom, amit tudok
Milyen kár hogy el mégsem futok már
Bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Milyen kár hogy nehéz a magyar
Milyen kár hogy nőtt rajtad agyar
Fáj, bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Milyen kár hogy tudom, amit tudok
Milyen kár hogy el mégsem futok már
Bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?
Milyen kár hogy nehéz a magyar
Milyen kár hogy nőtt rajtad agyar
Fáj, bár tudom mi vár, az mi eddig
Na, mi van veled héj, mi nem tetszik?



Writer(s): Dj Coma


FankaDeli - Utóirat
Album Utóirat
date of release
01-01-2007




Attention! Feel free to leave feedback.