Текст песни Világvége - Alvin és a Mókusok
Egyszer
mi
is
éltünk
Ebben
a
gyönyörű
szép
mesében,
Megtanulhattunk
úszni
A
hétmilliárd
tengerében.
Volt,
ki
alva
járt,
És
harcolt
foggal,
körömmel,
A
másik
álmodott,
Arcán
örömmel!
Tűzbe
dobtunk
mindent,
Aztán
figyeltük,
ahogy
lángolt,
A
pénz
felfújt,
a
hatalom
ápolt,
A
harag
erényt
kovácsolt.
És
én
üveghegyeket
törtem,
Ha
kellett,
óriásokat
öltem
Érted
bárhol
...
Ez
csak
a
világ
vége
volt,
Ismerem,
már
csontig
hatolt!
Most
is
sötétült
az
égbolt,
Mert
így
szokás.
Pár
percig
minden
erről
szólt,
Aztán
ment
minden
tovább.
Apám
mondta,
tanuld
meg,
Pont
az
a
leckék
tévedése,
Hogy
a
jó
és
rossz
fogalma,
Csupán
a
nézőpont
kérdése!
Néha
szétesik,
de
hidd
el,
Rossz
időkben
minden
rideg.
De
összetartunk,
vagy
majd
Összeránt
az
ideg!
Majd
miattad
fogom
tenni,
Benned
a
gyógymód,
megtaláltam.
Erőm
leszel,
mi
táplál,
S
bekaphatja
a
sok
hibátlan!
Mert
van,
hogy
jó
a
terv
S
van
hozzá
"legnagyobb
vagány"
De
ha
pillanat
van,
Úgy
üt,
mint
egy
lány!
Ez
csak
a
világ
vége
volt,
Ismerem,
már
csontig
hatolt!
Most
is
sötétült
az
égbolt,
Mert
így
szokás.
Pár
percig
minden
erről
szólt,
Csodás!
Ez
csak
a
világ
vége
volt,
Most
is,
mint
mindig
elsodort!
El
sötétült
az
égbolt,
Mert
így
szokás.
Pár
percig
minden
erről
szólt,
Aztán
ment
minden
tovább.
Az
őszinte
nem
mindig
népszerű,
De
így
lesz
az
élmény
életközel!
Ragadd,
ha
fontos,
Nem
számít
semmi
más,
Ami
este
nem
ölel!
Ez
csak
a
világ
vége
volt,
Ismerem,
már
csontig
hatolt!
Most
is
sötétült
az
égbolt,
Mert
így
szokás.
Pár
percig
minden
erről
szólt,
Csodás!
Ez
csak
a
világ
vége
volt,
Most
is,
mint
mindig
elsodort!
Csak
el
sötétült
az
égbolt,
Így
szokás.
Pár
percig
minden
erről
szólt,
Ez
csak
a
világ
vége!
Ennyi
volt!
Внимание! Не стесняйтесь оставлять отзывы.