Текст песни Szél Támad - Children of Distance

Haragos a szívem, megdermed, ha támad a szél,/
Eltemet ez a föld, ha végleg beszövi a fátylat a dér,/
Kérlek vidd el a szavaim a porból, nem marad ennyi se már,/
Elengedem a szívem, de csak ott ahol senki se jár.

Nesztelen nappalok, és hallgatag éjszakák,/
Az együtt töltött időkkel összefonódott a némaság,/
Ez a gyötrődés magamban, már nem mostani,/
Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem tudok mit mondani,/
Hogy jutottunk idáig, ki változott meg, te vagy én?/
A másik szobában gondolkodom, a sarokban egy kanapén,/
Kérdeztem, hogy mi zavar? Kérdeztem, hogy mi a baj?/
Nekem hiányzik a frissesség, mint száraz földnek a zivatar,/
Annyi mondtál, minden jó lesz, egyszer minden rendbe jön,/
Ami szembe jön üres ígéret, amit lyukas zsebbe tömsz,/
A változástól félek, hogy majd a magány jobban fáj,/
Az igazság az, ennél rosszabbul nagyon rég voltam már,/
Porosodó terveimmel gondolatban játszok, /
Miközben korosodó homlokomon mélyülnek a ráncok,/
Feltámad a szél, fülembe változást súg,/
Nem is érdekel, hogy mi az már, csak jöjjön valami új. /

Haragos a szívem, megdermed, ha támad a szél,/
Eltemet ez a föld, ha végleg beszövi a fátylat a dér,/
Kérlek vidd el a szavaim a porból, nem marad ennyi se már,/
Elengedem a szívem, de csak ott ahol senki se jár.

Bárcsak érteném mit akar ma üzenni a szél nekem,/
A testem fáradt, magamat reménnyel mérgezem, /
Hiába megy a robot, nap mint nap elkeseredek,/
Kihalt belőlem minden, az életért nem lelkesedek,/
Feltettem az egészet arra, hogy majd jobb legyen,/
De miért küzdenék tovább, ha nem leszel már ott velem?/
Azt kérted tőlem, hogy csak a szépre emlékezzek,/
De soha nem fogod átélni milyen az a feltépett seb,/
Megígértem nem dobom el az életemet,/
A barikádom lettél, a falon túl már félve megyek,/
Nem fogom megköszönni, mindazt amit értem tettél,/
El sem köszöntem, nem mondtad el mit érezhettél,/
Nem látom, mégis tudom, követed a lépteimet,/
Álmodok rólad, de a csodákban már én se hiszek,/
Nem mindig könnyű, néha feltámad a szembeszél,/
Bár te nem mondod ki, de a szemed mindent elmesél,

Haragos a szívem, megdermed, ha támad a szél,/
Eltemet ez a föld, ha végleg beszövi a fátylat a dér,/
Kérlek vidd el a szavaim a porból, nem marad ennyi se már,/
Elengedem a szívem, de csak ott ahol senki se jár.

Diák vagyok csupán, és tanítók a falak,/
De éjszaka elszaladnak a papírról a szavak,/
Mikor az elgyengülő papír a sok gondolat megszakad,/
Pusztán a reményvesztettség tintája marad rég,/
Temettem mindent már, de megteszem ha érdekel,/
A közös jövőnk halott, mégis nekem csak élve kell,/
Hazudók porát fújja most a szél az aszfaltra,/
Ne félj a színek újra előbújnak hajnalra,/
Sötétben indulok, de sötétség vár haza is,/
Nincs már más, csak az emléked ami hazavisz,/
Miért maradnék itt a gusztustalan mocsokban?/
A gúnyos zajban te sem hallottad, ha zokogtam,/
Hosszú az út, de vajon mennyi lehet még előttem?/
Az elmém életben van még, de testem erőtlen,/
Egy gerinctelen világ, ugye, nem is olyan szép itt,/
Addig nem lehetek új ember, amíg nem öltem meg a régit.

Haragos a szívem, megdermed, ha támad a szél,/
Eltemet ez a föld, ha végleg beszövi a fátylat a dér,/
Kérlek vidd el a szavaim a porból, nem marad ennyi se már,/
Elengedem a szívem, de csak ott ahol senki se jár.